A családok megerősítését és középpontba állításukat nevezte az elmúlt négy év egyik legnagyobb kormányzati eredményének az emberi erőforrások minisztere szombaton a budapesti Millenárison tartott egész napos családi rendezvényen.


Balog Zoltán a programsorozatra kilátogató több száz család között külön köszöntötte a Down-szindrómásokat a pénteki világnap alkalmából, majd arról beszélt, a kormány az elmúlt években megpróbálta a munka világát a nők számára úgy alakítani, hogy ha úgy döntenek, akkor a gyereknevelés mellett dolgozni is tudjanak. A miniszter a családpolitikai intézkedések között fontos lépésnek mondta azt is, hogy idén január 1-jétől a saját család nélkül élő gyerekek már nem intézetekbe, hanem családokhoz, nevelőszülőkhöz kerülnek. Ezzel összefüggésben utalt arra is, hogy a nevelőszülői tevékenységet „önálló foglalkozássá”, munkaviszonnyá alakították. A Családháló.hu által szervezett rendezvényen a miniszter és Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár egy ünnepség keretében „tavaszköszöntés” alkalmából szalagokat kötött a Millenárison felállított Életfára, majd irodalmi és fotópályázatok díjait osztották ki. Soltész Miklós Családháló-díjakat adott át védőnőknek, bölcsődei és óvodai dolgozóknak, gyerekorvosoknak, valamint a civil szervezet munkatársának. Az államtitkár a díjátadás alkalmából arról beszélt, hogy a szülők, valamint a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók felelőssége közös a gyereknevelésben, és arra biztatta a szülőket, hogy ezt a felelősséget bátran merjék átadni a szakembereknek. Forrás: Magyar Nemzet Online

Comments are closed.

Legutóbbi hozzászólások

    Mi neked a gyerek?

    Mi neked a gyerek?